Simokka

Együtt dobbant

„…az összes szív, mind egy ritmusban…”

Sikerült. Szívbeteg gyermekeknek olimpiát szervezni, közösen dolgozni egy nemes ügyért, megmozgatni sokakat, felhívni a figyelmet a témára. Sikerült. Egy lépést tenni afelé, hogy a oldódjon a tévhit: szívbeteg gyermek nem sportolhat. 

A Szív-Kör Olimpia egyik célja az volt, hogy a szülők számára biztonságot adjon, hogy merjenek gondolkozni, majd kérdezni a sportról, hogy aggályaikkal bátran forduljanak a gondozóorvosokhoz. Hogy kialakítsuk az igényt a mozgásra és újabb lépést tegyünk az egészségértés és egészlegesség felé. Hogy a szívbeteg gyermekek is ugyanazt kapják meg az élettől és a sporttól, amit egészségesen nevelkedő társaik. Hogy a Szív-Kör Olimpia eszméje széles körben terjedjen a családok között: Hiszünk a sport erejében!

Hosszú út vezetett ide, az előkészületek csaknem két évig tartottak.

Másfél éve ültünk össze először a Gyermekszív Központ gyógytornász csapatával, Deutsch Katalinnal, Cori Carlito Diával és Orbán Ágival és fogalmaztuk meg a célt: olyat szeretnénk adni a gyerekeknek és a szülőknek, ami biztonságos mozgásra buzdít és felhívja a figyelmet az egészséges, aktív életmód fontosságára. De hogyan csináljuk? Hogyan tudnánk bemutatni mindezt? Videóban, jöttünk rá a megoldásra. Megterveztünk egy mozgásos sorozatot, segítőket kerestünk, csapatot toboroztunk. Csatlakozott hozzánk Vilmányi Csaba főorvos, Nébald Alexa mozgásterapeuta és pár hónap múlva bemutathattuk  „A mozgás fontosságáról” sorozatunk első epizódját, egy saját mesével vezetett gyermekjóga foglalkozást.

A tavalyi évben a nagysikerű Szív-Kör Fesztivál meghozta az életünkbe a közösségi élmény erejét és feltöltő pillanatait. Gondoltunk egyet (kettőt) és arra jutottunk – összeköthetnénk a közösségi élményt és mozgás fontosságát. Szeretünk együtt lenni, mint egy nagy család találkozni egymással, szeretünk a sportról gondolkozni/tanulni/kipróbálni – csináljuk hát egyben! Így született meg a Szív-Kör Olimpia gondolata, egy olyan álomé, amelyben közösen mozognak érintettek és civilek, orvosok és gyerekek, GOKVIs dolgozók és szülők. Pályáztunk, összetrombitáltuk a csapatot, megteremtettük a feltételeket és ez az írás már a sikerekről szólhat. Ahogy Vilmányi doktor mondja: Hiszünk a sport erejében! Mi hittünk neki, a családok hittek nekünk és ez az írás már a sikerekről szólhat.

Az olimpia koncepcióját, ideáját megszületése óta igyekszünk minél több fórumon kommunikálni. A sportolás hasznossága iránt a GOKVI Gyermekszív Központjának orvosai is elköteleződtek, közéleti személyiségek támogatnak minket – sokakkal dobban együtt a szívünk! Fantasztikus érzés…

Ha szeretnél még többet megtudni az ügyünkről, akkor hallgasd meg ezt a beszélgetést: 

https://www.youtube.com/watch?v=M3PD9iv91d0

További cikkek

Blog

A gyászoló és a bor

A kanapén ülök, mellettem állandó új (haha) társam, a vörösbor. Egy pohár (egyszerre). Jól megvagyunk együtt, bár nem tagadom, hullámzó a kapcsolatunk, szenvedélyes, indulatos, melankolikus.

Miben tudok segíteni?

Beszéljünk

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.